Az I. Magyar Filmhéten láttuk

Kerékgyártó Yvonne: Free Entry

Free Entry (2014). Forgatóköny: Kerékgyártó Yvonne. Operatőr: Pálos Gergely, Becsey Kristóf, Cador Rida, Nagy Zágon. Szereplők: Pusztai Luca, Barta Ágnes, Sándor Péter, Kardos Róbert, Kovács Ádám.

Dokumentumfilm több is készült már története során az 1993 óta fennálló Sziget Fesztiválról (Szigetfilm ’96, Kell egy hét együttlét), sőt fikciós film fontos helyszíneként is feltűnt már (az Egyetleneimben). Kerékgyártó Yvonne három évig készült alkotása, a Free Entry azonban az első nagyjátékfilm, ami teljes egészében a Szigeten játszódik, a Szigetről szól, a Sziget indítja be és bonyolítja benne az eseményeket.

Ilyen értelemben a Free Entry elvileg szabályos, a Project X – A buli elszabadul vagy a Spring Breakers – Csajok szabadon nyomdokain haladó bulifilmnek tekintendő, hiszen a partizás dinamikája az, ami szabályozza a cselekményt. Ám Kerékgyártó Yvonne író-rendező nem bízott a szervezetlen, véletlenszerű dramaturgiában, és csempészett filmjébe egy kis segítséget, azaz az eseményeket szervező konfliktust. A Free Entry főhőse két tizenéves lány, akik szüleiket átverve lelépnek, hogy ingyen belógjanak a Szigetre, és ott jó pénzért megszabaduljanak attól a marihuánától, amit erre a célra szereztek. A botcsinálta drogdílerek terítés helyett azonban inkább buliznak, ismerkednek, koncertre járnak, elszakadnak egymástól, megint buliznak és kicsit talán felnőttebbé válnak.

A kábítószertől való minél gyorsabb megszabadulás és ennek amatőr levezénylése egy régi kedvencből, a Nyomás!-ból is ismerős lehet, de a Free Entry több más elődöt is megidéz. Rögtön a második jelenet, mely a két hősnő, Betty és V találkozását mutatja be, előbbi apjának jelenlétében, az Amerikai szépség ominózus, nyálcsorgatós képsorára hajaz (V ugyanúgy megigézi Betty meredten bámuló apját, ahogy Angela Lester Burnhamet). Nem sokkal később pedig az 500 nap nyár köszön vissza: amikor a két lány ugyanazt a játékot játssza, amit az abban szereplő karakterek (bátorságpróbaként egyre hangosabban ismételgetik felváltva a ’pénisz’ szót nyilvános helyen).

Ezt követően azonban a Free Entry elszakad a referenciáktól, és a saját útját járja – ennek lényege, hogy a kamera a két lányt követi, a fiatal színésznők pedig hihetetlen természetes jeleneteket produkálnak (az alkotói nyilatkozat szerint több képsort is eleve a lányokra írtak). Kerékgyártó filmje akkor a legjobb, amikor szabadjára engedi szereplőit, akik mindenféle, a helyzet generálta jópofa mondatokat vágnak egymás fejéhez („Kicsit mintha sáros lennél, b*szd meg!” – hangzik el a rögtönzött iszapbirkózás után; „Jól vagy? Most ettél meg egy fél marihuánás sütit…” – kérdezi aggódva Betty V-től; a „Mi akarsz lenni? / Részeg” párbeszéd pedig egyszerűen zseniális).

A Free Entry ezzel önkéntelenül is egy nagyon távoli előzmény előtt tiszteleg, hiszen a két lökött, mindenféle random hülyeséget elkövető csajszi a cseh új hullám egyik alapműve, Věra Chytilová 1966-os alkotása, a Százszorszépek főhősnőinek köpönyegéből bújt elő. Ez az új hullámos játékosság okozza azonban egyszersmind a film legnagyobb hibáját is. A lendület ugyan szerencsére mindig átsodorja a művet a döccenőkön, de ha jobban megpiszkáljuk, a Free Entryben több dramaturgiai bakit is találunk. Az alkotók nagyvonalúan átsiklanak például afölött, hogy is jutottak be Bettyék a fűvel a Szigetre (mert az, hogy V flörtöl egy kicsit a biztonsági őrrel, aki elkapja őket a Duna-parton, nem elegendő magyarázat, hiszen valahogy a kapun is be kell jutniuk, és kizárt, hogy ne néznének bele a csomagjaikba).

Ugyanilyen nehezen megmagyarázható, hogy jutottak be a lányok buherált karszalagjaikkal. Később, amikor Bettyt már a Szigeten kiszúrják a biztonságiak, rögtön észreveszik a csalást – kizárt, hogy ez korábban, a beengedésnél másnak ne tűnt volna fel (főleg, hogy a beengedőknek külön trükkjük van rá, hogy felismerjék a körömlakklemosóval leoldott, majd újra felragasztott karszalagokat). Újabb magyarázat nélkül maradó, afféle deus ex machina megoldás a végén, Betty újbóli bejutásakor, hogy egyszerűen beviszik zenész ismerősei – de vajon tényleg nem nézi senki, kiket visznek be a fellépők jegy nélkül? Illetve ha ez ennyire egyszerű, miért nem folyamodtak korábban is ehhez a megoldáshoz? Ezzel együtt a legnagyobb dramaturgiai vétség mégis az, hogy a cselekmény előrehaladásával az alkotók egyszerűen megfeledkeznek az eseményeket beindító tényezőről, a marihuánáról.

Amikor Bettyt elkapják a biztonsági őrök, látunk egy villanást, ami akár azt is jelentheti, hogy gyorsan kidobta a kábítószert. Erre nézvést viszont a későbbiekben egyáltalán nem kapunk semmilyen jelzést. A lány nem említi sem a dílernek, sem barátnőjének, hogy mi lett a fű sorsa – a forgatókönyv egyszerűen megfeledkezik erről az elemről, pedig eredetileg éppen ez volt az, amiért a lányok a Szigetre mentek. Kerékgyártó Yvonne előző munkájának, a Marika nem cica című 2013-as kisfilmnek is a dramaturgia volt a gyenge pontja; úgy tűnik, ezen a téren nem sikerült az alkotónak fejlődnie (további hasonlóság egyébként a Free Entry és a rövidfilm között, hogy abban is volt egy, a nagyjátékfilm szabad, laza stílusát megelőlegező játékos rész).

Szerencsére azonban van a filmnek egy utolsó jelenete, ami miatt megfeledkezhetünk minden addigi hibáról. A záró képsor természetesen megint a színésznők, Pusztai Luca és Barta Ágnes játéka miatt sikerült olyan szépen; benne van minden, amin a lányok egész addig átmentek, ami miatt a Szigetre érkeztek, amiért szeretik egymást és ami miatt ők maguk is annyira szerethetők: a szabadságuk, a lazaságuk, a nemtörődömségük, a coolságuk, a fiatalságuk. Ha a Free Entry elejétől a végéig ilyen lett volna, tökéletes lenne – így csak jó és hibái ellenére is szerethető alkotás.